Összefogás a tudományért

A Pro Scientia Siculorum Egyesület bemutatkozik a Bukaresti Rádióban is, az anyagot Székedi Ferenc készítette. Itt visszahallgatható!

forrás: bukarestiradio.ro

Kedves hallgatóim, hogyha összegeznénk mindazokat a törekvéseket, amelynek az utóbbi években, évtizedekben a Székelyföld a színhelye, akkor voltaképpen két nagy áramlattal találkozhatunk: az egyik úgy szeretné megőrizni a Székelyföldet, hogy a maga hagyományaival önmagába zárná és valamiképpen a múltat mentené át a jövőnek, a másik viszont szeretné kinyítani és megmutatni a világnak, hogy a legkülönbözőbb területeken itt is létezik versenyhelyzetre alkalmas közösség. Kétségtelen, ez utóbbi áramlathoz tartoznak azok a tudósok is, akik a tegnap este Csíkszeredában bemutatták a most megalakult Pro Scientia Siculorum elnevezésű, azaz a Székely Tudományért Egyesületet. A civil szervezet alapítói között ott találni Barabási Albert-László hálózatkutatót, Kristály Sándor matematikust, Fejér Szilárd vegyészt, Andrew Balas egészségügyi informatikust. Az egyesület kimondottan minőség központú. Az alapítók meggyőződése, hogy csak az élvonalbeli tudományos kutatásoknak lehet jelentős akadémiai-, kulturális-, gazdasági-, technológiai-, illetve társadalmi hatása. Éppen ezért tagjai csak olyan nemzetközileg elismert, székelyföldi származású vagy valamiképpen székelyföldi kötődésű kutatók lehetnek, akik világszinten a legrangosabb tudományos folyóiratokban publikálnak és úgy döntöttek, hogy közös platformon, kapcsolati hálójukkal, ösztöndíjak létesítésével, hatékony kommunikációval, szakmai segítséggel, tehetséggondozással támogatják a székelyföldi tudományos életet, hogy a térség hagyományos értékei mellé a természet- és a műszaki tudományok is felsorakozhassanak. Az egyesület neves, innen indult kutatók életpályája nyomán szeretné felmutatni a fiataloknak, hogy komoly tudományos karriert építhet bárki, akár itthon, a Székelyföldön is. És a tegnap esti bemutatkozáson a Sapientia Egyetem nagy előadótermét megtöltő egyetemisták és más érdeklődők már kaphattak is egy kis izelítőt ezekből a tudományos pályákból. A csíki származású Barabási Albert László, a bostoni és más amerikai egyetemek tanára, londoni vendégelőadásai miatt most csak videón tudott üzenni és úgy találta, hogy az egyesület a székelyföldi nyitás és a szellemi értékek közvetítésének hathatós eszköze lehet. Az ugyancsak csíki származású, három doktori címmel rendelkező és a Cambridge-i Egyetem által kiadott könyvek szerzőjeként számontartott Kristály Sándor matematikus, kolozsvári egyetemi tanár, olyan mértani modellekről beszélt, amelyeknek meg van a maguk gyakorlati szerepe többek között az űrkutatásban vagy a gazdasághoz kötődő logisztikai tevékenységekben. A kézdivásárhelyi származású Fejér Szilárd vegyész úgyszintén a Cambridge-n doktorált és pályázatok nyomán elnyert 150 ezer eurós befektetésből olyan országosan egyedülálló magán orvosi kutatólaboratóriumot hozott létre Sepsiszentgyörgyön, ahol a vírusok hatásmechanizmusait modellezik és természetesen erről beszélt a Sapientián is. Az egyesület azonban nem a szóbanforgó egyetem szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, hanem partnernek tekinti és segíti az ott kibontakozó oktatási tevékenységet is.

Nemzetközileg elismert, komoly szaktekintélyek előzmények nélküli civil szervezetet hoztak létre a Székelyföldön. Bizonyosra vehető, hogy a bemutatkozás után a folytatás sem marad el és a Pro Scientia Siculorum majd fontos kapaszkodót jelent sok székely és erdélyi magyar fiatalnak a tudományos karrier útján.

Posted by Garda Zsolt in Események

Tudósok összefogása Székelyföldért

Az élvonalbeli tudományos kutatás népszerűsítése az egyik célja a frissen bejegyzett Pro Scientia Siculorum Egyesületnek, amelynek alapító tagjai nemzetközileg elismert, székelyföldi kötődésű kutatók. Életpályájuk azt bizonyítja, hogy komolyan tudományos karriert székelyföldi fiatal is építhet – akár itthon is.

forrás: hargitanepe.eu

Posted by Garda Zsolt in Események

Hazavonzanák az idegenben élő székelyföldi kutatókat

A Magyar Tudomány Napja alkalmából csütörtökön 16 órai kezdettel bemutatkozik a Pro Scientia Siculorum Egyesület a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) nagy aulájában. A résztvevők az eseményen élvonalbeli kutatók előadásait is meghallgathatják.

forrás: szekelyhon.ro

A Pro Scientia Siculorum Egyesület egy civil szervezet, amely a székelyföldi kötődésű, nemzetközileg elismert kutatókat kívánja összefogni. Célja az élvonalbeli tudományos kutatás népszerűsítése és támogatása, illetve a kutatók közötti hatékony kommunikáció ösztönzése Székelyföldön. Tagjai olyan nemzetközileg elismert, székelyföldi kötődésű kutatók lehetnek, akik a világszinten legrangosabbnak számító tudományos folyóiratokban publikálnak. Az egyesület neves kutatóinak életpályamodellje révén szeretné bebizonyítani a székelyföldi fiataloknak, hogy komoly tudományos karriert építhet bárki itthon, Székelyföldön is.

Az egyesület alapító tagjai között szerepel Barabási Albert-László világhírű hálózatkutató, Kristály Sándor matematikus, Fejér Szilárd vegyész és Andrew Balas egészségügyi informatikus. A szervezők sajtótájékoztatón ismertették az egyesület megszületésének körülményeit, céljait, a mai esemény programját, illetve jövőbeli terveikről is beszéltek. A találkozón kihangsúlyozták: a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara együttműködő partnerként segíti az egyesület munkáját. „Alapvetően az volt a célunk, hogy egyrészt megmutassuk, Székelyföldön is lehet olyan kutatásokat végezni, amelyek a nemzetközi élvonalba tartoznak, másrészt azt is fontosnak tartottuk, hogy ezeknek a tudósoknak és kutatóknak a kapcsolatrendszerén keresztül olyan kutatásokat, fejlesztéseket tudjunk a vidékre vonzani, amelyek hosszabb távon gazdasági szempontból is fontosak lesznek” – hangsúlyozta Makó Zoltán, az egyetem dékánja.

Kósa István dékánhelyettes a sajtótájékoztatón elmondta, ő foglalkozott az egyesület „tető alá hozásával”, de az eredeti ötletgazda Kristály Sándor volt. „Már 15 éve, még diákkoromban fogalmazódott meg bennem az alapgondolat azzal a céllal, hogy hazavonzzam a külföldön élő székelyföldi fiatal kutatókat. Fontosnak tartom az utánpótlást, a tehetséges diákokat ösztöndíjakkal kellene támogatni egy olyan garanciával egybekötve, amely kezeskedik azért, hogy évek múltán hazajönnek, és itt kamatoztatják a tudásukat” – tette hozzá Kristály. A szervezők kihangsúlyozták, ez a kezdeményezés nem egyszeri tudományos előadásokról szól, hanem egy kapcsolatrendszer kialakításáról, amely hosszú távon lesz eredményes, és tudományos hozadéka van. Az a legfontosabb, hogy legyen látszata a munkájuknak, így láthatják a külföldön élő fiatalok, hogy van, amiért hazajönni.

A program
A csütörtökön 16 órától kezdődő bemutatkozó után 16.10-től Barabási Albert-László hálózatkutató előre rögzített beszédét hallgathatják meg a résztvevők. Ezt követően 16.20 órától Kristály Sándor matematikus tart előadást Időutazás a görbületek világában címmel, majd 17.10-től Fejér Szilárd vegyész A vírusok csodálatos világa című előadását hallgathatják meg. Az eseményre a szervezők mindazokat várják, akik érdeklődnek a témák iránt, továbbá kiemelték, az előadások rendszeresek lesznek, hiszen minden hónapban meghívnak egy neves kutatót.

Posted by Garda Zsolt in Események